Miért elengedhetetlen az egyetértés a hatékony döntéshozatalban.
A kormányban, a testületi üléstermekben a földi emberek minden nap csoportokba gyűlnek, hogy döntéseket hozzanak.
Legtöbbször, mint szeretnénk, ezek a döntések rossznak, néha nagyon rossznak bizonyulnak.
A kormányok milliárdokat pazarolnak, a vállalatok csődbe kerülnek, és az emberek szenvednek.
Akkor miért hoznak a csoportok néha ilyen szörnyű döntéseket?
A csoportos döntéshozatal számos kiszámítható módon rosszul fordulhat, de az egyik leggyakoribb a csoport gondolkodás.
A csoportos gondolkodás közismert pszichológiai jelenség, ám kevésbé ismertek annak technikái.
Annak megértése, hogy a csoport gondolkodás hogyan történik, és mit lehet tenni a harc érdekében, elengedhetetlen a csoportokban történő hatékony döntéshozáshoz, következésképpen elengedhetetlen a jól irányított társadalom és a jövedelmező vállalkozások számára.
groupthink
A csoportgondolkodás azért merül fel, mert a csoportok gyakran nagyon hasonlóak a háttér és az értékek szempontjából.
A csoportok általában szeretik vagy legalábbis egészségesen tisztelik egymást.
Emiatt, amikor döntést próbálnak hozni, konszenzus merül fel, és az ellenkező bizonyítékát automatikusan elutasítják, nevetségessé teszik.
A csoport egyes tagjai nem akarják megdöfölni a hajót, mert ez valószínűleg károsítja a személyes kapcsolatokat.
A csoport gondolkodásának úttörője pszichológus, Irving Janis volt.
Elemezte három amerikai elnök (Kennedy, Johnson és Nixon) döntéseit a vietnami háború kiterjesztéséről.
Azt állította, hogy a Groupthink elmagyarázta, miért kerültek bezárásra a cselekvésük során, és nem tudtak alternatívákat kutatni.
A későbbi pszichológiai kutatások alátámasztották Janis érveit.
A kísérletek azt mutatják, hogy az emberek gyorsan elfogadják a többséget, és döntő jelentőségű, hogy figyelmen kívül hagyják az összes lehetséges alternatívát és az ellentmondásos bizonyítékokat.
(Nemeth és Kwan, 1987)
Gyártási nézeteltérés
Janis szerint a csoport gondolkodás elleni küzdelem az éber döntéshozatalról szól.
Ez azt jelenti, hogy a csoport konszenzussal tudatja a csoportokat a problémákkal, és alternatívákat kínál.
Ehhez a csoport valamelyikének kritikusnak kell lennie.
A kritikus gondolkodás ösztönzése nem könnyű, de lehetséges:
- Ördög ügyvédje:
Valaki a csoportban, de általában nem a vezető, az a szerepe, hogy megpróbálja feltárni a lyukakat a döntéshozatali folyamatban.
Ezt a megközelítést Hirt & Markman tesztelte, aki arra ösztönözte a kísérleti résztvevőket, hogy több megoldást hozzanak létre.
Az eredmények azt mutatták, hogy ezek a résztvevők alig érzékenyek a csoportos elfogultságra.
Hirtand Markman (1995) - A hiteles nézeteltérés hatalma:
Az ördög támogatója számára sajnos, ezeket könnyen figyelmen kívül lehet hagyni, mert az emberek nem veszik őket komolyan.
Akkor jobb, ha igazán hisz a kritikájukban.
A következő kutatás azt találta, hogy az ördög-képviselőhöz képest az autentikus disszidensek nagyobb valószínűséggel nyújtanak nagyobb mennyiséget és minőséget a hatékony megoldásokért.
Nemeth et al. (2001) - Hiteles nézeteltérés táplálása:
A csoportvezetők döntő szerepet játszanak az egyet nem értés ösztönzésében (vagy elnyomásában).
A következő kutatás elemezte az új orvosi technológiákat vizsgáló testület döntéseit.
Vinokur és munkatársai (1985)
A legjobb eredményeket egy segítő elnök társította, aki inkább a csoport részvételét ösztönözte, nem pedig annak, aki iránymutatást kért.
A csoportgondolkodás felszámolásának ezen technikái tehát az egyetértés ösztönzésén alapulnak.
A jó döntés meghozatala érdekében valakinek kritikát kell adnia, különben hibákat könnyedén elkövetni.
Ez viszonylag nyilvánvalónak tűnhet, de van mindenféle oka annak, hogy az egyetértést soha nem fejezzük ki.
Nemeth és Goncalo, 2004
- A szervezetek gyakran toboroznak annak alapján, hogy ki fog beleférni és nem ringatja a hajót.
A sztereotípiás igen ember gyakran felmerül, talán öntudatlanul, tökéletlen a munkára. - A csoport kohézióját nagyra értékelik a termelékenység („csapatjátékos vagy?”): Azokat a csoportokat, akik mindig botlik, úgy gondolják, hogy kevesebb munkát végeznek.
- A nézeteltérés és az egymással ellentmondó vélemények kifejezése kényelmetlenné tesz az embereket, és megpróbálják elnyomni őket, részben azért, mert az érzéketlenséget könnyen félreértelmezik tiszteletlenségnek, sőt személyes visszaesésnek.
- A disszidenseket gyakran problémameghatározóként jelölik meg, és mind a konszenzusra való áttérést, akár a csoportból való teljes kiutasítást célozzák.
Ennek eredményeként a csoportos nézeteltérők valószínűleg veszélyeztetett fajok.
A hatékonyság érdekében a disszidenseknek finom vonalat kell viselniük, elkerülve az értelmetlen konfrontációt vagy a személyes támadásokat; ehelyett a kisebbségi nézeteket egyenletes kéz, jól modulált és hiteles módon mutatja be.
A többségnek a maga részéről meg kell küzdenie az ösztöne ellen az emberek körében, és fel kell ismernie azt a kockázatot, amelyet vállalnak, amikor kritikusnak tekintik a többségi véleményt.
Noha a többségi konszenzus valószínűleg helytálló, döntése biztonságosabb lehet, ha ösztönzik az egyetértést, és megvizsgálják az összes lehetőséget.
